A fiatalon, huszonévesen apává váló férfiaknál valószínûleg kevésbé erõsek még az elõzetes elvárások, és inkább izgatottan figyelik, hogyan is változik párjuk a terhesség hatására.
Általában együtt érzõek és érdeklõdõek, szívesen és természetesen kapcsolódnak be a vizsgálatokba, a szülésre felkészítõ tanfolyamokba, és estérõl estére párjuk hasára tett kézzel várják, mikor mozdul meg elõször számukra is érzékelhetõen a baba. A gyerek érkezése feletti örömöt befolyásolja a megélhetés miatti aggodalom.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
A kép akkor kezd egy árnyalattal komorabbá válni, amikor már úton van a második baba. Manapság ugyanis kétféle elvárás fogalmazódik meg az apákkal szemben: egyfelõl jó néven vesszük, ha már a terhesség alatti vizsgálatokra elkísérik párjukat, részt vesznek a szülésre felkészítõ tanfolyamon, elolvassák a témába vágó cikkeket (vagyis tájékozottak, naprakészek a témában), ott vannak a szülésnél, és amiben csak lehet, támogatják, segítik párjukat.
A késõbbiekben minél nagyobb részt vállalnak az otthoni teendõkbõl, tájékozódnak az egyszerûbb szoptatási problémák megoldásáról, a lehetõ legtöbb idõt töltik a gyerekekkel. A másik elvárás anyagi természetû: gondoskodnak a család eltartásáról, anyagi jólétérõl. Szó se róla, biztosan akadnak apák, akik képesek megfelelni ezeknek az elvárásoknak, ám a többség inkább úgy van vele, hogy csak a hosszú kívánságlista néhány pontját tudja kipipálni, a többi jobbára nyomasztó felszólítás, nem teljesített elvárás marad.
Kevés olyan munkakör akad, amely lehetõvé teszi, hogy a férfi is annyi idõt, energiát áldozzon minderre, amennyit esetleg szeretne. Ezek a tényezõk alapvetõen befolyásolják azt, ahogyan a férfi magához a terhesség tényéhez viszonyul. Többségük túlzottan nagy kihívást lát benne, ezért nem is csoda, ha kissé távolságtartóan nyilatkoznak.
Szinte lehetetlen saját családot teremteni úgy, hogy közben a környezetünk nem tekint minket felnõttnek. Ez teljesen független az életkortól, hiszen egy anyának a gyereke mindig a gyereke marad, akivel törõdni szeretne, gondoskodni róla, akirõl egyúttal úgy érzi, hogy irányítania és ellenõriznie kell. Ezen az érzésen minden kiegyensúlyozott lelkiállapotú asszony felül tud kerekedni, és képes engedni, hogy az ifjú a maga útját járja.
Nem ritka azonban, hogy anya és gyereke között megcsontosodik a korai függõségi viszony. Ez sokszor a gyerek számára is megfelelõ, hiszen – annak ellenére, hogy felnõtt – továbbra is kiszolgálják, és tetteiért továbbra sem kell felelõsséget vállalnia. Még gondolkodnia sem kell túl sokat, mert eldöntik helyette, mi a jó neki, és mi a rossz.
A helyzet akkor kezd kényelmetlenné válni, amikor a gyerek saját családot szeretne alapítani. A szülõk kéretlen ellenõrzése, tanácsai, gondoskodása ilyenkor már terhére lesz az ifjú párnak. Ez a forrása az „anyós-konfliktusnak”, de sokszor a fiatal szülõk bizonytalanságának, tehetetlenségének is. Sajnos nem ritka, hogy emiatt romlik meg a pár kapcsolata, emiatt esik szét a még meg sem szilárdult kis család.